Aczél Endre (2004. december)
Lapunk szerkesztőinek-szerzőinek alapfelfogása, hogy az eseményeket bizonyos eltartással szemléljük. Cicusunk ilyen szándékból született meg, ezért dorombol a pártállami sajtótónusokra. Valami hihetetlen báj van ezekben. Tudjuk, hogy ez az egyik legolvasottabb rovatunk. Most mégsem doromboltatunk, mert végletekig meg vagyunk döbbenve, és C. népszerűségét arra használjuk, hogy nagyobb figyelmet irányítsunk Aczél Endre legutóbbi munkájára. Azért C. nélkül mindezt, mert már ő is csak kapkodja a levegőt. Aczél Endre uszít. Nem oxiból rúgjuk ezt felé, mint ahogy egyesek tennék – álljon tőlünk távol ez az attitűd. De Aczél uszít. November 27. szombat, Népszabadság – Hétvége, 5. oldal.: „…nagyon is értem, hogy valamennyi határon túli magyar közül miért éppen a vajdaságiaknak fontos a magyar állampolgárság. Mert nekik »nem csak« érzelmi kérdés ez.”; „Olyanfajta jugoszláviai magyarok akarnak lenni ismét, mint amilyenek Tito idejében voltak”. És hogy ő csak akkor tudna osztozni a „nemzetpolitikai eszményben”, ha húsz éve „ott tolakodtak volna a belgrádi nagykövetség előtt, hogy tisztán hazafias megfontolásból magyar útlevelet kapjanak”. Akkor ugyanis, erre mi még gyerekkorunkból is emlékszünk, valóban jobban éltek a „jugómagyarok”. Ez tény, minek vitatkozni vele. De Aczél ezen fordít egyet: „az ő kezükben volt a Kárpát-medence egyetlen, a szovjet befolyástól tökéletesen mentes napilapja”, „még Hongkongba is vízum nélkül utazhattak” „afféle szegény rokonok voltunk a szemükben”. Dermedten állunk. Nem találunk szavakat arra, hogy ilyet le lehet írni 2004-ben, és egy magát kiegyensúlyozottnak tartó napilap legalább legutolsó olvasószerkesztőjén nem bukik meg egy ilyen ocsmány uszítás, ami a magyar emberben sajnos valóban meglévő állati érzelmekre játszik rá. Maga az orbitális demagógia, és ilyenkor sajnáljuk, hogy demagóg politikánk van, mert ez a jelző elvesztette az élét. Ez a demagógia archetípusa. De a tisztánlátás végett: Aczél szovjet befolyás alatt álló orgánumnál dolgozott, előmenetelgetve (hogy megtévesztette őket!). Afféle szegény rokonként tekintett az adófizetőkre, de ugyanolyan értelemben használta a többes szám egyes személyt, mint ma, 2004-ben. És ugyanúgy nem volt joga hozzá, mint, úgy látszik, ma, 2004-ben. Már csak azért is, mert ő, akkor, ugyanúgy kapott vízumot bárhova, mint a vajdasági magyarok. Mélységes döbbenet, nehéz szavakat találni. Vannak ennek az embernek barátai?
|