A jólér­te­sül­tek – a Mariahilfer Strasse törzs­vá­sár­lói – so­katmon­dó­an cset­tin­tet­tek: lám-lám, hoz­zánk is el­ju­tott vég­re an­gyal­szár­nyán a ki­ra­ko­dós ka­rá­cso­nyi vá­sár. Az il­le­té­ke­sek az il­le­gá­lis KGST-pi­a­cok kí­ná­la­tát bó­dék­ba te­rel­ték, fix áras­sá vál­tak a len­gyel ka­rá­csony­fa­iz­zók és kész is volt a nyolc­va­nas évek vé­gé­nek ün­ne­pi ki­ra­ko­dá­sa.
Az­óta so­kat for­dult a vi­lág, de sem­mit sem vál­to­zott. Utá­na­jár­tunk. Há­zi Réz And­rá­sunk fe­jét ki­szi­do­loz­va zsebrevágtuk és szét­néz­tünk a bó­dé­so­ron, hogy a ja­nu­á­ri hi­de­gek ide­jén még vissza­csem­pés­szünk va­la­mit a ka­rá­csony­vá­rás han­gu­la­tá­ból. Alap­ve­tő­en há­rom a ma­gyar ka­rá­cso­nyi vá­sár. Van egy bel­vá­ro­si tu­ris­ta, van egy köz­vá­ro­si dolgozói „A”, és egy kül­vá­ro­si dol­go­zói „B” kategóriás. Az­az a Vö­rös­mar­ty tér–a Blaha–Örs Ve­zér te­re ten­ge­lyen fi­gyel­he­tő meg kis ha­zánk nagy fő­vá­ro­sá­nak tár­sa­dal­mi ta­go­zó­dá­sa.

Bel­vá­ro­si tu­ris­ta
Ez az, amely leg­in­kább ha­son­lít a bé­csi eta­lon­hoz, vagy úgy is mond­hat­nánk, hogy pol­gár­ba­rát. A bó­dé­kat kis há­zi­kók­nak ál­cáz­zák, fe­nyő­fá­ból ké­szül­nek, sőt mű­cse­rép­re is fut­ja.
Van bet­le­he­mi já­szol fe­nyő­fá­val, ád­ven­ti ab­la­kok szpon­zo­rok­kal, min­den­nap bet­le­he­mes és gye­rek­prog­ra­mok. A bó­dék­ban jó­részt iga­zi kéz­mű­ves por­tékák van­nak. Ka­rá­cso­nyi dí­szek – hadd bá­mul­jon a sok vá­ro­si nép mit le­het szal­má­ból meg agyag­ból csi­nál­ni, – öt­le­tes, ap­ró ked­ves­sé­gek, ön­tött gyer­tyák, fa­já­té­kok gye­re­kek­nek, amely­nek ün­ne­pi mas­ni­ját a kis lur­kók a na­gyi he­ren­di­je mel­lett bont­ják ki – amo­lyan ké­ső pol­gá­ri en­te­ri­őr gya­nánt. Az­tán van­nak itt köny­vek és természetesen for­ralt bor la­ci­pe­cse­nyével. No, per­sze a germáni turiszti szá­má­ra kap­ha­tó itt „echte ungarische bakony be­tyár aus Mi­ku­lás”, hogy az­tán egy „Oh, danke schön, Schatz!” kí­sé­re­té­ben va­la­me­lyik ba­jor tán­ti szek­rény­fi­ók­já­ban lan­dol­jon a nem­ze­ti mű­bőr.
Ös­­szes­sé­gé­ben, ve­tély­tár­sat nem ta­lál­va ez a ki­ra­kat-vá­sár ki­emel­ke­dik a me­zőny­ből.

Köz­vá­ro­si dolgozói A.
A nagy­kör­út men­tén épül fel de­cem­ber­ben a plázának és a plázsnak a ha­zai öt­vö­ze­te, a plázsa. A Blaha, a Jó­kai tér és Nyu­ga­ti szor­gos ke­res­ke­dői min­den­kép­pen azon fá­ra­doz­nak, hogy egy jó szó és egy zok­ni ere­jé­ig fel­tart­sák a nap­ról nap­ra egy­re tö­möt­tebb szaty­ro­kat ci­pe­lő ha­zai ér­tel­mi­sé­get. Amely bos­­szú­ból fi­lo­zo­fi­ku­sabb pil­la­na­ta­i­ban a 7-­re vár­va meg­fo­gal­maz­hat­ja azt az axi­ó­mát, hogy a ku­tya­szar de­cem­ber­ben bó­dé­vá alakul át.
Saj­nos ez a leg­in­kább a pes­ti ha­gyo­má­nyok­ra épít­ke­ző vá­sár, amely­hez szol­ga­i­an as­­szisz­tál­nak fő­vá­rosi, va­la­mint a nagy­kör­út men­tén ta­lál­ha­tó ke­rü­le­ti ön­kor­mány­zat­ok, kö­te­le­ző­nek érez­vén bó­dét ál­lí­ta­ni ka­rá­csony tisz­te­le­té­re. Pe­dig itt a ka­rá­cso­nyi üze­net az utol­só be­tű­ig le­ko­pott, és csak a vedd meg- fel­irat vil­log a nyá­jas­ko­dás­ban már ré­gen el­fá­sult ku­fá­rok sze­mé­ben.
A fel­épít­mé­nyek szi­go­rú­an egyenfurnérból ké­szül­nek, ün­ne­pi fe­nyő­fa van, de csak azért, mert árul­ják. Min­den el­adó, amin hó­pe­hely min­ta, an­gyal­ka, pi­ros ru­hás em­ber ta­lál­ha­tó, de azon túl is van itt zok­ni, sál, sap­ka, bu­gyi, mo­bil­tar­tó és ka­csás WC-ke­fe.

No, persze a germáni turiszti számára kapható itt „echte ungarische bakony betyár aus Mikulás”, hogy aztán egy „Oh, danke schön, Schatz!” kíséreté- ben valamelyik bajor tánti szekrényfiókjában landoljon a nemzeti műbőr

De mint egy iga­zi, ki­fogy­ha­tat­lan bő­ség­sza­ru­ban, kap­ha­tó itt évvégi tré­fás aján­dék a fő­nök­nek, hab­szi­vaccsal le­fújt élő­fe­nyő a nagy­ma­má­nak, tán­co­ló Mi­ku­lás a ha­ve­rok­nak, sőt a fi­gyel­me­seb­bek vá­laszt­hat­nak sze­ret­te­ik­nek a ba­la­to­ni áru­kész­let­ből meg­ma­radt ten­ge­ri kagy­ló­ból is, ter­mé­sze­te­sen Merry Christmas fel­irat­tal. De a fal­vé­dő-fel­irat­ok is a re­ne­szán­szu­kat élik. „Mi­ért jobb a sör, mint a nő?” vagy a „Mi­ért jobb az ubor­ka, mint a fér­fi?” vic­ces­nek szánt kul­tu­rá­lis ámok­fu­tás­ok töm­ke­le­ge kí­nál­ja ma­gát el­adás­ra, azok szá­má­ra, akik te­het­sé­ges­nek és jó­po­fá­nak tart­ják még Selmeczi Ti­bort is.
Bát­ran ki­mond­ha­tó, hogy ez a plázsa íz­lés dol­gá­ban nem­ze­ti mi­ni­mu­mért ki­ált!

Kül­vá­ro­si dol­go­zói B.
Az Örs­ön is van ka­rá­csony. Ahogy a Vö­rös­mar­ty té­ri vá­sár in­kább a bé­csi ha­gyo­má­nyok­ra épül, a kül­vá­ro­si ha­gyo­mány­őr­zés in­kább a la­tin tem­pó­ra ha­jaz. Az alul­já­ró­ban kis há­zi­kó és bodé hí­ján csak úgy rab­lán­cuk­tól sza­ba­dul­va, pő­rén ki­a­bál­nak höl­gyek és urak: 100-ért a pe­tár­da cso­mó­ja! A mű­vak zon­go­ris­ta au­to­ma­ta szin­te­ti­zá­to­ra gaz­dá­já­ra fit­­tyet hány­va böm­bö­li a Jingle Bellst, mi­köz­ben az élel­me­sebb al­kal­mi nyug­dí­ja­sok egy­más­ra li­ci­tál­va pa­pun­dek­li do­bo­zok­ról kí­nál­ják az ol­csó kí­nai an­gyal­ká­kat és vil­lo­gó ka­rá­csony­fa­iz­zó­kat. Hiába, Kína a globalizáció igazi nyertese. De az alul­já­ró szí­nes ka­rá­cso­nyi for­ga­ta­gá­ba, a zöld­sé­ges biz­nisz­ben ki­tö­ré­si le­he­tő­sé­get lát­va, ma­gu­kat mint­egy zöld­ség és gyü­mölcs­árus­nak ál­cáz­va be­kap­cso­lód­nak a kétszáz forintos zacs­kós man­da­rint áru­ló Bódi Gusz­ti-imi­tá­to­rok, akik az ün­nep­re va­ló te­kin­tet­tel csil­lag­szó­ró­val és sza­lon­cu­kor kam­pó­val gaz­da­gít­ják a kí­ná­la­tot. Sőt, már szil­vesz­ter­re ka­csint­va a százforintos nyak­ken­dők is át­ad­ják a he­lyü­ket, ha­csak egy rö­vid idő­re is a mű­anyag­masz­ko­kat, trom­bi­tá­kat, kon­fet­tit és sí­po­kat áru­ló alul­já­ró vi­gé­cek­nek. De mi­e­lőtt ez a vad ná­szi tánc kéz a kéz­ben va­la­mi fé­kez­he­tet­len fo­gyasz­tói or­gi­á­ba csap­na át, ki­ér­kez­nek az ügye­le­tes rend­őrök, és vé­get vet­nek a ze­né­nek. In­téz­ke­dés vé­gett be­ci­pel­nek egy-két meg­va­dult nyug­dí­jast és két má­zsa man­da­rint. Hogy az­tán nem sokkal később, mint­ egy ősi az­ték idő­ke­rék pörögjön minden tovább Jingle Bellsel, lép­cső­zés­ben meg­fá­radt nyug­dí­ja­sok­kal, man­da­ri­nos ro­mák­kal és pe­tár­da­áru­sok­kal.