|
|
|
|
(2007. július)
|  |  Régen elmúlt már az az idő, amikor egy-egy júliusi napon Gyenesdiáson akár negyedórát is várni kellett arra, hogy át lehessen menni a 71-es főút túloldalára az óriási forgalom miatt. Német rendszámú autóból is jóval kevesebbet látni a Plattensee partján, mint egy évtizeddel ezelőtt. Bár sokan (leginkább a nem egészen európai értelemben vett vízparti vendéglátósok) siratják a régi forgalmat, a Balaton semmivel sem lett kevésbé jó hely, mint korábban volt. Sőt.
|
|
|
napló (2006. augusztus)
|  | Legnagyobb, legdrágább, leglátványosabb – ezekkel a jelzőkkel harangozták be a kőröshegyi völgyhidat, amivel teljessé lesz az M7-es a Balaton déli partján.
|
|
(2006. május)
|  |  A Fidesz mintegy másfél százalékkal elvesztette a 2006-os választások első fordulóját az MSZP-vel szemben. 1994, 1998, 2002, 2006: immár negyedik alkalommal nem sikerült senkinek sem megelőznie az utódpártot a listás szavazáson.
|
|
|
(2006. február)
|  | „Az epekinyerési módszerek a kínai farmokon továbbra is a medvék gyötrelmes szenvedésével járnak, és gyakran pusztulásukat okozzák” – tudósít az EP sajtóirodája. Bár a nyilatkozat elismeri, hogy „2000 óta több mint negyven medvefarmot zárattak be, és 188 medvét adtak át az állatok védelmével foglalkozó ázsiai alapítványnak”, a képviselő;k mégis aggodalmukat fejezik ki, amiért „még létezik ilyen kegyetlen és civilizálatlan gyakorlat”. (EP-nyilatkozat a kínai állatkínzásokról, Figyelő;Net, 2006. január 19.)
|
|
yo-hely (2006. február)
|  | Könnyű- és kevésbé könnyű drogok, prostituáltak és transzvesztiták adják Amszterdam imázsának pilléreit a honi közgondolkodásban. Mi a város másik, kulturáltságosabb arcára is igyekeztünk kellő hangsúlyt fektetni. A szerethető, ódon utcákra és girbe-gurba, nyúlánk házakra.
|
|
|
(2006. január)
|  | Spanyolország, XIII-XIV. század. Tornyok, kertek, szerájok és árkádok épülnek a muzulmán uralom alatt. A granadai Alhambráról elnevezett társasjátékban minél nagyobb és értékesebb területekből álló város építéséért folyik a küzdelem.
|
|
(2006. január)
|  | Fölhívta a figyelmet arra is, hogy őrizzék meg az igazgatási kar pártpolitikától való távolságtartását. Ez utóbbit azért hangsúlyozta, mert éppen ő – még sportminiszter korában – nyilatkozott úgy, hogy a Fidesz árnyékállamot működtet, a közigazgatási kar átpolitizálódott nemcsak az állami, hanem az önkormányzati szinten is. (Gyurcsány Ferenc: Ha kell, megvédem az igazgatási kart, Népszabadság, 2006. január 10.)
|
|
|
yo-hely (2005. december)
|  | Milyen lehet egy olyan országban élni, ahol a legnagyobb jobboldali pártot szociáldemokratának hívják? Ahol a mai napig egyházközségekre épül a választási rendszer és az emberek rendezett sorokban várják a villamost? Lisszaboni élményeink alapján úgy gondoljuk: nem rossz.
|
|
yo-hely (2005. november)
|  | Gyorsvízű patak, gesztenye és csillámpalából épült kerítések – az első három dolog, ami bevillan gyermekkoromból Velemről. No meg valamiféle állandó alpokalji évszak: nem emlékszem sem igazi melegre, sem hidegre, csak hol ködös, hol napsütéses őszi időre.
|
|
|
napló (2005. október)
|  | Első római-parti esténk (kettőezernégy júniusa) óta vagyunk Jani kocsmájának visszatérő vendégei, minden egyes látogatásunk önálló karakterrel bír. Átaludt másnap délutáni vizsga. Vörösborral áztatott Monopoly-tábla. Takarózás piros-fehér kockás konyharuhába. Lemaradás a szakirány-kirándulásról. Késő éjszakai pezsgőzés Kaszásdűlő HÉV-megálló non-stopjánál. Körözés elegánsan ívelt vázú, Büchel generátoros Csepel Cruiser kerékpáron ugyanott.
|
|
|
|
|
|
|