OFFLINE | intro
lapzsemle
  (2004. január)
A Jobbik, az MNF, a HVIM választási szövetsége el tudná söpörni a kétpárti diktatúrát, igazi rendszerváltást tudna kezdeményezni, összefogva a Fidesz jelenleg passzív radikális erőivel. (Magyar Jelen, december 12.)

   
lapzsemle
  (2004. január)
– És a döntőben, a stúdióban, amikor gilisztát kellett ennie? Akkor már tényleg édesmindegy lett volna.
– Egyszerűen végig akartam csinálni az egészet. Egyébként az nem is egy, hanem két giliszta volt, mert a műsorvezető úgy látta, hogy az elsőt nem ettem meg. Pedig megettem, csak pici volt és felkunkorodott az ujjamra. (Népszabadság december 29.)

lapzsemle
  (2004. január)
Egyetértünk azzal, hogy a virsli a kisgyermekek torkán akadhat, és fuldoklást idézhet elő. A címlapon, az anya karjaiban lévő gyermek valójában egy sárgarépát rágcsál. (Az Ébredjetek! című Jehova Tanúi kiadvány válasza egy olvasói levélre)

   
lapzsemle
  (2004. január)
Most már a Jézuska is nálunk vásárol! (Főcím az Axelero internetes hírlevelében)

lapzsemle
  (2004. január)
Egy régi magyar mondás szerint, annak a fülébe húzzák a muzsikát, aki a furulyást fizeti. (Vajda Pál főpolgármester-helyettes, Fővárosi Közgyűlésen, december 18.)

   
lapzsemle
  (2004. január)
Jó estét kívánok hölgyeim és uraim, szeretettel köszöntöm önöket ezen a nevezetes napon, 2003. december 15-én. Hát, hogy miért nevezetes ez a nap? Hát azért, mert ma már esett a hó! Én a mai napig nem felejtem el, amikor kisgyerekek voltunk, eljött az első hó, odaszaladtunk az ablakhoz és mondtuk, esik a hó, esik a hó! Olyan boldogok voltunk, hát én is boldog vagyok, mert szerintem télen legyen tél, essen a hó, nyáron pedig legyen meleg, igazi kánikula. Tizenöt évet éltem távol Magyarországtól és úgy szenvedtem attól, hogy mindig egyforma volt a hőmérséklet és mindig esett az eső. Szép dolog és jó dolog, hogy magyar vagyok, magyar lehetek és itt élhetek. Ennyit a bevezetésről. (Nemzetóra, Dobos Attila műsora a Budapest TV-n)

lapzsemle
  (2004. január)
A visszatéréskor a nap forgásirányával megegyező pályán repültünk. Isis a hajónkat szinte pontosan arra az időpillanatra vezette vissza mikor elindultunk. Láttuk magunkat a másik irányban átlépni a hiperűrbe. Mikor kiértünk a koronából, egy föderációs hajó közelített felénk.
– Pajzsot maximumra, hátrálásra felkészülni.
– Miért kapitány? Hiszen ők a mieink? - Az utasításom azonnal végrehajtotta Victor, de tudni akarta az okát is.
– Soha nem tudhatod, hogy jó realitásban vagy, lehet, hogy egy egészen eltérő realitásba csúsztunk, amelynek a hajója épp most indult el, de ellentétes feladattal.
– Igen, de ez egy sorhajó.
– Nem tudhatod, mire lehet képes. (Juhász László, a Szt. László TV internetes adásszerkesztőjének, A Xit birodalom c., csak a világhálón olvasható kisregényéből, www.inforum.hu/sztlaszlotv)

   
lapzsemle
  (2004. január)
Számomra semmit nem jelent (a díj – a szerk.), amióta Kertész Imre irodalmi Nobel-díjat kapott. Azért ne hasonlítsuk már össze Jókaival, Arany Jánossal vagy Usztics Mátyással. (Pikó Sándor a debreceni Körkép című lapban, 2003. november 21.)

a hónap nyertese
  (2004. január)
Nagy anyagi nehézségekkel küzdő, a tavalyi szezonban a konstruktőrök között pont nélkül tökutolsó, olasz Forma-1 istálló is elmondhatja magáról, hogy a 2002-es kormányváltás egyik nyertese.

   
a hónap vesztese
  (2004. január)
A kormánypártok és az MDF bizalmát élvező MTV-elnöknek végül sikerült fényesen túlteljesítenie a köztelevízióban hagyományosan igencsak magasra helyezett pofátlansági mércét.


  1    2    3    4    5    6    7    8    9    10    11    12    13    14    15    16    17    18    19    20    21    22    23    24    25    26    27    28    29    30    31    32    33    34    35    36    37    38    39    40    41    42    43    44    45    46    47    48    49    50    51  

Szeptembertől Reakció néven jelenik meg az UFi. Mi a véleménye az új címről?
Az UFi jobb volt
Tetszik, de az UFi is jó volt
A Reakció jobb cím
Egyik sem tetszik
A szavazás állása
   Vadász János
   Népszabadság
   Wass Albertről
   Pörzsölő szeretet
   Lendületben a reakció
   Városba zárva
   
   
    Yann Martel: Pi éle­te
    Más a lelkem
    Érdekvédők
    Éles váltás
    Egy õszinte hang

    Kizökkent az idő
    Wass Albertről
    Pörzsölő szeretet
    Tisza István és az elsõ világháború
    „A két Huszár”